Katarina Nilsson az életet és az üzletet örömmé varázsolja. Gyakorlatilag Ő a modern kori csodanő. Három sikeres vállalkozás vezetője, amik az absztrakt festészettől az üzleti coaching-on keresztül a vállalati névadásig nyújtózkodnak, olyan ügyfelekkel, mint a H&M vagy az Electrolux. Ezzel párhuzamosan egyedül álló édesanya, melynek saját elmondása szerint minden percét élvezi. Persze, az élet neki sem volt mindig fenékig tejfel.
Az igazat megvallva, Katarina újta a csillagok felé igencsak a béka alól indult. Pár hektikus év után, mint egy fiatal tehetség a névadási üzletben (új cégek és termékek számára ad nevet), beleütközött a túlterhelt karrier és a letagadhatatlaunl szükséges válás betonfalába. A dolgot nem könnyítette meg, hogy épp várandós volt.
KÉSZEN AZ ÚJABB FELEMELKEDÉSRE
Mindannyiunknak megvan a saját módszere, hogyan kerüljön vissza a lóra, ha egyszer leesik. Katarina számára a művészet volt az út. Mikor minden veszni látszott, előszedte a rég porosodó szenvedélyét az absztrakt festészet iránt – egy választás, ami nem csak a magánéletét, de a karrierjét is örökre megváltoztatta.
Mielőtt észrevette volna, Katarinának már volt egy kiállításra elegendő munkája, és úgy érezte, eljött az ideje egy új kalandnak, egy saját bemutatónak. Svédországban, Stokholm központjában került megrendezésre, és azonnali siker volt. Nem csak eljöttek a látogatók a kiállításra, de tetszett nekik Katarina munkája, és meg is vásárolták a képeit! Újra rátalálva a belső kreatív erejére, rájött, hogy ezt a névadsi üzletében is hasznosíthatja.
Abban az évben, mikor a fia napvilágot látott, a névadási ügynöksége, az Eqvarium is megszületett. Izgalmas nézőponjával és eszközeivel hamar olyan piaci rést tudott betölteni, ami a kreatív input-ot a “Névadó Hölgyhöz” kötötte nagyvállalatok fejében.
UTAZNI A VILÁG KÖRÜL
Katarina akkreditált Joy of Business facilitátor és önfejlesztési coach. Olyan vállalatoknak és magánszemélyeknek tart tanfolyamokat, akik pozitív változásokat akarnak teremteni az életükben, és megtanulni, hogyan találhatnak örömet az üzleti- és magánéletükben a saját teremtésük által. Különböző üzleti tevékenységei gyakran vannak hatással egymásra, ami szintén Katarina legfőbb álláspontját igazolja – ha azt csinálod az életben, amit imádsz, új lehetőségek, öröm, a jólét különböző formái fognak melléd szegődni.
Katarina naptára mindig tele van. Most, mint előadó a vállalati névadással kapcsolatban látogat különböző egyetemeket és vállalatokat, és mint kreatív coach járja a világot. A fia gyakran utazik vele. Szóval, hogy találjon az ember harmóniát, mikor minden fénysebességgel történik körülötte?
Katarina válasza egyszerű: “Jól szórakozom. Nem erről szól az egész?”