Azt mondják, 10 000 óra gyakorlással bajnokká/atlétává/szakértővé válhatunk akármilyen területen.
Rájöttem, hogy én arra képeztem ki magam, hogy önmagam profi ítélőbírája legyek. Gyerekkorom óta bíráltam magam és a testem. Sőt aztokat is magamra vettem, amikkel mások önmagukat ítélték meg.
Ez az az év, mikor ennek véget vetek. Ez az én nagy kívánságom 2017-re. Az álmom, hogy nem ítélkezem többe sem önmagam, sem a testem, sem a teremtéseim felett.
Az utóbbi 12 hónapban gyulladásokat és más kellemetlenségeket teremtettem a testem számára, és realizálódott bennem, hogy gyulladással a lábamon nem fogok tudni még rendesen mozogni sem. Igen, talán kicsit túlzás, de ez volt az, amit valósággá kezdtem tenni az előző évben.
A múlt héten volt még egy választásom. Úgy döntöttem, megtalálom, milyen mozgásforma a legbulisabb a számomra. Semmi kötelező, csak a felfedezés és a kíváncsiság. Részt vettem barre edzésen (balettos tornagyakorlatok – ki gondolta volna, hogy ez ekkora buli…?) Aztán egyensúly- és erőnléti edzés 38 fokban! És a testem bizsereg az örömtől. Zumba és brzil táncok következnek a listán!
Az étkezési szokásaimon is változtattam kicsit, amit a testem szintén nagyon értékel. Több smoothy, semmi gabona vagy glutén. Talán nem tűnik nagyon nagy változásnak, de ez az, amit a testem már régóta kért, és végre hajlandó voltam hallgatni rá.
Pár apró változtatás, és máris sokkal boldogabb és energikusabb vagyok!
Te mit csinálsz rendszeresen? Bármi is az, tudd, hogy nagyszerű leszel benne!